Az én szigetem 
-
Embersors
Kés koppant, almahéj került a papírtálcára. - Még, adjál! – mondta, és fáradtan kinyitotta a szemét. A nő óvatosan adagolta a szájába a szeleteket, figyelte, ahogyan élvezettel rág. Megtörölte a száját, vigyázott, nehogy egy kis darabot félrenyeljen. - Vizet kérek. Nagyon szomjas vagyok. Megitatta. Óvatosan a remegő kézbe adta a palackot, nyakába tette a törölközőt, és lassan emelte a kezét. - Ez nagyon jólesett. Köszönöm. - Simogassalak? - Igen. A lábamat. Amelyik hiányzik.
tovább... -
László Ervin professzor
A nemzetközi hírű tudomány- és ökofilozófus pályáját közgazdászként, még korábban pedig zongoraművészként kezdte. A hetvenes évek elején aztán, miután Aurelio Peccei közgazdászprofesszor kezdeményezésére megjelent a Római Klub első világmodell-jelentése, A növekedés határai, és óriási visszhangot keltett, ő is egyre inkább a gazdaság és környezet egymásra hatásának kérdései felé fordult - majd maga is a Római Klub tagja lett.
tovább... -
GAIA - az én felelősségem
2007. május 17-én a Szintézis Egyetemen előadást tartott László Ervin professzor. Az előadásról az alábbiakat szeretnénk közreadni, remélve, hogy felkelti az érdeklődéseteket és személyes tenni akarásotokat az Életért.
tovább...
